Enter your keyword

Rólunk

Üdv 🙂 !

A gyerekek számára készült borostyán nyakláncok és karkötők ötlete 2012-ben fogalmazódott meg bennünk, miután szülők lettünk, pontosabban akkor, amikor Sara-nak, a kislányunknak, megjelentek az első fogacskái. Több gyógymódot is kipróbáltunk a fogzás okozta fájdalmak enyhítésére, melyeket anyukák és doktorok ajánlottak nekünk, ilyenek például: a jeges, rágható gyűrű, gélek, szirupok, a borax-glicerinnel való borítások; de ezek közül mindegyik csak rövid ideig jelentett megoldást..

Így hát, nagyon sooook álmatlan éjszaka után s a gyógyszertárakban hagyott rengeteg pénz után, mely megoldások képtelenek voltak érdemleges megoldást hozni, egy Ausztriában élő barátunk felkínálta, hogy küld egy borostyánból készült nyakláncot, melyet mindkét fiánál sikeresen használt, (mondta ő :)). Bevallom, hogy eleinte kissé szkeptikusak voltunk, de mivel a fogzás még éppen csak hogy megkezdődött úgy gondoltuk, hogy megér egy próbát (főleg, hogy a szóban forgó nyaklánc meglehetősen jól mutatott Sara nyakában). Az első éjszaka Sara csak a tejadagja miatt ébredt fel (csupán véletlen, mondtuk mi…) de egy hét leforgása alatt Sara 10-12 órát aludt éjszakánként, másfél-2 órás alvásokkal tetőzve délutánonként, annak fényében, hogy előtte maximum 45 perceket aludt, azt is az autóban.

Több barátunknak és ismerősünknek is elkezdtünk mesélni a „csodáról” így tudtuk meg, hogy több idős személy is már tudott a borostyán létezéséről és jótékony hatásairól.

Látván, hogy mennyire elterjedtek ezek a termékek olyan országokban, mint Németország, Svájc, Franciaország vagy akár az Amerikai Egyesült Államok, s mindenek felett sikeresen is használják a termékeket, úgy gondoltunk, hogy megnyitjuk a www.babalancok.hu vállalkozásunkat..

2014-ig a balti országokból importáltuk a nyakláncokat és karkötőket, de korlátozva voltunk egy standard méretre és egyetlen fajta záró rendszerre; így hát úgy döntöttünk, hogy a saját műhelyünkben állítjuk elő a nyakláncokat és karkötőket, hogy minden gyereknek tökéletesen megfeleljen ugyanakkor betartván az európai biztonsági előírásokat. Ez a tény lehetővé tette számunkra, hogy személyre szabott modelleket alkossunk és ami talán a legfontosabb, hogy életre szóló garanciát kínálhassunk a záró rendszerre és a zsinórra.

2015-ben meghívást kaptunk, hogy csatlakozzunk a Nemzetközi Borostyán Szövetséghez (IAA), mely megtiszteltetést jelentett számunkra és ezentúl kötelességünk, hogy magas színvonalon tartsuk a borostyánból készült ékszerek minőségét.

A Babaláncok története folytatódik …….